2015. július 1., szerda

1. fejezet - Otthon

Sziasztok. Megérkeztem az első fejezettel, ami nem a hosszúságáról híres, de ez így jött ki. A többi valószínűleg hosszabb lesz. Köszönöm a feliratkozókat, és a kedves megjegyzéseket. Nagyon örültem. Jó olvasást! Remélem tetszik.
Gitta


Még egyszer hátratekintettem, és legszívesebben sírni kezdtem volna, de már nem tudtam. Hetek óta ezen rágtam magam, hogy hogyan tudnám megakadályozni, de belül tudtam, hogy sehogy sem tudom. Ma eljött ez a nap, amikor itt hagyom Florida napsütötte partjait, és az otthonom, ahol gyermekkorom óta éltem.
Az autó feldübörgött, és elindultunk Savannah-ba, Georgia államba, ami az új otthonom lesz. De, hogy miért is? Apát két hónappal ezelőtt elküldték a cégtől, mivel leépítések vannak. A költözés akkor nem került szóba, de apa később úgy gondolta felesleges ebbe a városba maradni, túl sok emlék köti őt ide. Először persze próbáltam lebeszélni, de annyira hatással volt rá az, hogy elveszítette a munkáját, hogy nem lehetett lebeszélni. Így döntötte el, hogy Savannah lenne az ideális új otthonunk, ami egy teljesen más állam. Nem értettem, miért kell egy másik államba költöznünk, csak azért mert apa nem bírta elfogadni azt a tényt, hogy kirúgták. Úgy gondolta ott sokkal jobb munkalehetőségek vannak, és ott tiszta lappal kezdhet mindent. Csak egyet felejtett el. Van családja. Akiknek talán van beleszólása ebbe az egész költözködésbe.
- Apa még mindig nem értem, miért kell itt hagynunk Floridát - szólaltam meg.
- Maya már sokszor elmondtam. Savannah-ban sokkal jobb lesz - kezdte megint a megszokott monológját.
- De itt is szerezhettél volna munkát. Egy csomó másik munkalehetőség van. Minden ide köt minket. Azért mert kirúgtak, nem kell másik államba költöznünk. Olyan mintha kiűztek volna minket - szálltam vitába.
- Kicsim, már eldöntöttük és kész. Savannah-ba költözünk. Jót fog tenni egy kis levegőváltozás - nézett anya mélyen a szemeimbe.
- Azt sem értem miért ezzel a rozoga teherautóval kell mennünk. Miért nem a saját kocsinkkal jöttünk, és kértünk meg erre egy költöztető céget? Hisz ez az ő dolguk - tovább mérgelődtem, de a szüleim rám se hederítettek.
***
"Üdvözöljük Savannah-ban!"
Hát megérkeztünk. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok élni. Nekem mindig is Florida volt az otthonom és az is marad. Ez a város túl unalmasnak tűnik. Hiába van itt minden bolt, és park, ha az én szívem a tengerparthoz húz.
Bekanyarodtunk egy kisebb utcába, ahol csupa romos épületek voltak, és a környék sem tűnt valami jó helynek.
- Nem lehet, hogy eltévedtünk? - néztem ki az ablakon.
- Nagyon is jó helyen járunk - mondta apa, majd beállt egy ház garázsfelhajtójára.

A házról a festék már rég lekopott, a tetőn néhol hiányzott pár cserépdarab. Úgy gondoltam apa csak megakar viccelni, de amikor elővette a kulcsot, és kinyitotta a ház ajtaját kétségbe estem. Ez nem lehet a mi otthonunk. Hisz ez romos, és épphogy egyben van. Nem akartam megtudni mi vár rám a házban, ezért megálltam az autó mellet.
- Gyere nézd meg belülről is - invitált anya, de én csak a fejemet ráztam.
- Ebbe a házba nem fogok bemenni, ez nem az én otthonom. Nem találtunk valami jobb állapotban lévőt?
- Amíg nem találunk munkát ezzel kell megelégedned. Szerintem szépen ki lehet pofozni. Egy kis festés és takarítás csodákra képes - álmodozott anya, de én ebben nem voltam olyan biztos.
Ő mindig pozitívan állt a dolgokhoz, és én is megpróbáltam így tenni, de ez a ház reménytelen. Ha Florida-ban tudtunk egy szép rendezett házban lakni, akkor itt miért nem? Vagy minek kellett elköltöznünk?
Anya unszolására végül beléptem a házba. Dohos szag fogadott, a függönyök szakadtak és az a pár bútor ami a házban volt tiszta por volt. A konyhában a polc félig le volt jőve és a mosogató fölött lógott. Beléptem a szobámba ami viszonylag elfogadható állapotban volt. Elhúztam azt a kis függönydarabot ami még lógott, és kinyitottam az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be.
Kimentem a házból, majd a velünk szomszédos udvarra leültem. Nem akartam abban a házban lenni. Én vissza akarok menni Floridába. Ott vannak a barátaim és Ben is. 
Amint eszembe jutott sírni kezdtem. Ben a barátom volt már fél éve. Mindennél jobban szerettem, de a költözés miatt szakítanom kellett vele. Nem akartam plátói kapcsolatot. Egy teljesen új államban vagyok. Ő kiélvezi az életet a parton, a sok barátjával. Engem el is felejtene, és egyszer úgy is szakítás lett volna a vége. Jobb előbb, mint később.
Letöröltem arcomról a könnyeket, hogy a szüleim ne lássák, majd próbáltam nem a régi életemre gondolni.
- Szia - hallottam egy ismeretlen hangot, majd felemeltem fejemet, és egy ismeretlen sráccal találtam szembe magamat.
- Szia - köszöntem nem túl magabiztosan.
- Új vagy itt? - kérdezte, majd leült mellém a fűre.
- Igen. Most költöztünk ide a szüleimmel Floridából. 
- Akkor köszöntelek itt Savannah-ban - nézett rám mogyoróbarna szemeivel. 
Haja kócos volt, de pont ez állt neki jól. Egy fehér pólót, és egy laza farmernadrágot viselt.
- Nagyon nem örülök, hogy el kellett költöznünk. Apát kirúgták, így ő úgy gondolta ott már nem találhat munkát. Arra nem is gondolt, hogy esetleg ez nekem milyen nehéz - kezdtem bele a történetembe, pedig ezt a fiút még csak pár perce ismerem, sőt még a nevét sem tudom. - Amúgy Maya vagyok.
- Tényleg, még bemutatkozni is elfelejtettem. Zayn - kezet fogtunk.- Maya gyere kérlek segíts takarítani és bepakolni - anya jelent meg a felhajtónkon.
- Mindjárt megyek csak elköszönök - szóltam vissza.
- Ugyan kitől? Nincs ott senki.
Már dehogynem. Itt van Zayn. Felé fordítottam a fejem, de ő már sehol sem volt. De hisz az előbb még itt volt. Ez fura. Talán meghallotta anya hangját és elment. Lehet nem akart vele találkozni. Felálltam és elindultam segíteni, közbe pedig rájöttem, hogy még azt sem tudom Zayn hol lakik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése