2015. július 12., vasárnap

2. fejezet – Ki az?

 Sziasztok. Kicsit megkésve, de megérkezett a második fejezet. Remélem elnyeri a tetszéseteket. A következő rész izgalmasabb, esemény dúsabb lesz. Jó olvasást!

Gitta


Már egy hét telt el az ideköltözésünk óta. Azóta takarítottunk festettünk és pakoltunk. Apa a festésben segített, aztán rögtön visszatért az újságokhoz, új állás után böngészve.
Az én szobám halvány lila lett, ami először nem igazán tetszett, de mostanra már megbarátkoztam a színnel.
A ház még mindig nem tetszik, de egy hét alatt egészen barátságossá tettük.
Anyával ma megyünk beiratkozni a suliba, ugyanis szeptembertől oda fogok járni. A nevét még nem tudom, és azt sem, hogy néz ki, de ma mindent megtudok. Kicsit legalább felfedezem a várost, mert az utcát el sem hagytam, sőt még a házunkat sem.
Reméltem, hogy valahol összefutok Zayn-el, mert a múltkori találkozásunk óta nem jelentkezett, és azt sem tudtam, hol kéne őt keresnem. Akartam vele beszélni, és talán elvitt volna a városba, hogy jobban körülnézzek, anélkül, hogy eltévednék. Talán ugyan abba az iskolába fogunk járni.
 - Indulhatunk? - anya megjelent a szobámban. Egy táska volt az oldalára csapva, és kicsit elegánsan öltözött. Biztos szeretné a legjobb formáját mutatni, az első találkozáskor.
Én csak egy lenge rózsaszín pólót viseltem, rajta "Summer" felirattal, és egy farmer rövidnadrágot. Sosem tartozott a kedvenceim közé az elegancia. Számomra a laza viselet jelent mindent.
- Mehetünk - felálltam az ágyamról, és elindultunk. - Mivel megyünk?
- Lábunkkal. Egy kicsit sétálunk. Nincs olyan messze a sulink - válaszolta, én pedig csendben elfogadtam a tényt. Sétáljunk.
Kiértünk az utcánkból, és hirtelen egy labirintus kellős közepén találtuk magunkat. Legalábbis nekem olyan érzésem volt. Az egész út alatt nem igen beszélgettünk. Csak csodáltam a várost, és rájöttem nem is olyan rossz, hogy ide költöztünk.
- Itt vagyunk - szólalt meg anya, majd fejemet a nagy épület felé fordítottam.
Nagy fekete betűkkel volt ráírva az iskola neve " Savannah High School".
Bementünk, ahol egy hatvan év körüli férfi ült a portán. Anya elmondta, hogy az igazgatót keressük, a beiratkozással kapcsolatban. A portás akiről kiderült, hogy Paul-nak hívják elmagyarázta merre találjuk az igazgató irodáját. Megköszöntük, majd felmentünk a lépcsőn, és ahogy mondta jobbra a második ajtó. Anya bekopogott, majd lassan beléptünk. Nagy faasztal terült el, ami mögött egy jól ápolt férfi ült. Fekete zakót, és hófehér inget viselt. Amint felállt megcsapott a kölni illata. Kezet fogott velünk.
- Adam Clouds - mutatkozott be.
Leültünk a bőrfotelekbe, majd elmagyarázta itt a dolgok rendjét. Az iskola szabályait, az órákat, a tanárokat, és az egyenruhát, ami egy fekete kockás szoknyából, egy fehér ingből és egy sárga nyakkendőből áll. Ez nem tetszett, mert jobban szerettem volna a saját cuccaimban menni, de ha ez a szabály el kell fogadnom. Nincs más választásom, mint ahogy a költözésben sem. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán átnyújtott pár papírt amit ki kell tölteni, majd elköszöntünk.
Kiléptünk a suliból, majd ismét a labirintus közepén találtam magam. Beszívtam a friss levegő illatát, és hazaindultunk.
Még mindig a várost csodáltam. Eddig is egy nagy városban éltem, de az új dolgok mindig érdekeltek.
Befordultunk az utcánkba, majd elnézegettem a házakat. Összehasonlítottam azokkal, amiket út közben láttam, és be kellett vallanom nem ez a legszebb környék.
Kinyitottam a szobám ajtaját, majd levágtam magam az ágyra. Éppen fordulni akartam, amikor valami megszúrta az oldalam. Megnéztem és egy baba volt. Nagyjából akkora mint a tenyerem, és mindene fekete volt, a bőrét eltekintve. Kezembe vettem, és észrevettem, hogy van még ott valami. Egy kis cetli, rajta ezzel a szöveggel: Üdv a suliban, új lány.
Néztem a kézírást, de nem jutott eszembe kié lehet. Minél jobban próbáltam megfejteni, csak rosszabb lett. Majd hirtelen felugrottam az ágyról, és kinéztem az ablakon. Sehol senki. Kiszaladtam a házból, majd az utcára. Most már világos ki írta a levelet. Egyetlen egy személy lehetett az. Zayn.
Elkezdtem futni az utcán. Reménykedtem, hogy valahol megtalálom Zayn-t. Apa egy állásinterjún van, így ő nem engedhette be a házba, ahogy anya sem, mert a suliban voltunk.
De akkor, hogy jutott be? És honnan tudta, hogy a suliba megyek? Hisz amikor találkoztunk ezt nem említettem.
Még mindig futottam. A szomszédok akik kint voltak és láttak, mind hülyének néztek. De nem érdekelt. Hirtelen valaki megfogta a kezemet, és magával húzott. Rögtön odakaptam a fejem, és ő állt ott. Zayn. Még mindig ugyanabba a ruháiba volt.
- Téged kerestelek - mondtam, de úgy csinált mintha nem is hallaná. Továbbra is szorította a csuklóm. - Engedj már el. Ez fáj - kiáltok rá, de még mindig semmi.
Behúz valami ház mögé, majd végre elengedi a csuklóm. Megkönnyebbülök, és elkezdem masszírozni azt a pontot ahol Zayn úgy megszorította.
- Mit akarsz? - kérdeztem.
- Figyelmeztetni akarlak. Ez a környék nem az aminek látszik - nézett rám barna szemeivel. - Túl veszélyes.
- Milyen figyelmeztetés? Meg milyen veszély? Miről beszélsz? Megijesztesz. Az előbb csak úgy elkapsz és magaddal rántasz. Most meg ez - tényleg nem értettem mi folyik itt, de Zayn még mindig csak mereven bámult rám.
- Én csak vigyázni akarok rád - jelentette ki.
- Miért? Nem is ismerlek. Egyszer beszéltünk, és úgy viselkedsz, mint ha barátok lennénk.
- Szóval nem bízol meg bennem? Azt hiszed őrült vagyok - úgy látszott kezd mérges lenni.
- Kisasszony maga mit keres itt? - egy idegen hang szólt a hátam mögött.
A hang irányába fordultam. Egy szakállas farmernadrágot viselő férfi nézett rám. Rájöttem valakinek a birtokán vagyunk, így jobb lenne mielőbb eltűnni.
- Elnézést. Már is megyünk - lesütöttem a szemem.
- Csak magának kell mennie, mivel csak ön van itt - mutatott rám a seprűjével.
Gyorsan elmentem, de Zayn nélkül. Már megint eltűnt. Mintha csak láthatatlan lenne.
Fortyogott bennem a düh. Nem volt alkalmam megkérdezni tőle, hogy ő tette-e az ágyamra a babát és a cetlit? De milyen kérdés ez? Persze, hogy ő.
De hogyan jutott be? Ez még mindig kérdés volt számomra.
Elindultam hazafelé. Tudtam, hogy az utcánkban vagyunk, de, hogy pontosan hol, azt már nem. Nem tudtam Zayn hova vitt el. Csupán pár háznyira, de nekem még is idegen volt. Végül felismertem egy fát, amit már máskor is láttam. Elindultam abba az irányba.
Próbáltam lenyugodni, de egyszerűen nem tudtam. Zayn mindig eltűnik az emberek szeme elől. Olyan mint egy szellem. De akkor én miért látom? És miért érzem? Ahogy megfogta a kezem olyan valóságos volt.
Pár perc múlva megláttam a házunkat. Nem tudom, hogy anya észrevett-e de nem valószínű. Ebédet csinál, ami inkább majd vacsora lesz. Beléptem a házba, majd a konyhába mentem.
- Hát te hol voltál? - nézett rám anya, miközben a salátát készítette.
- Csak sétáltam. Jól esett egy kis friss levegő - hazudtam.
Szerintem anya is észrevette, mert tudja, hogy nem vagyok az a nagy természetkedvelő, így amikor csak tudok, bent vagyok, és a szobámban kuksolok.
Otthagytam anyát, és bementem a nappaliba, ahol apa ült, kezében egy újsággal.
- Milyen volt az állásinterjú? - kérdeztem, és helyet foglaltam az egyik fotelben.
- Átlagos. Kérdezgettek. Milyen volt az előző munkahelyem. Megnézték az életrajzomat, majd a szokásos. Később hívnak az eredményekkel - számolt be apa, de az újság még mindig a kezében volt.
Bekapcsoltam a tévét, és körülnéztem a csatornákon. Végül találtam egy zenecsatornát amivel elütöttem az időt vacsoráig.

***

Késő éjjel volt, de csak forgolódtam. Nem tudtam elaludni. Nyugtalan voltam. Zayn járt a fejemben.
Mit akarhatott? Miért mondta, hogy vigyázzak? És miért akar rám vigyázni?
Olyan titokzatos volt. Végre találkoztam vele, erre annak a hülye öregembernek pont akkor kellett jönnie. De Zayn miért tűnt el? Ez már a második alkalom volt. Olyan mintha nem akarná, hogy meglássák. De miért?
Ezeken gondolkoztam, és akárhogy próbáltam elfelejteni egy kis időre, míg elalszom nem tudtam.
Felkeltem és kibattyogtam a konyhába egy pohár vízért. Megnyitottam a csapot, és furcsa zaj ütötte meg a fülemet. Azt hittem csak a mosogató ad ki ilyen hangot, de megint hallottam, pedig már elzártam a csapot. Megittam a vizet, majd visszamentem a szobába. A hangok nem akartak elmúlni, és nem tudtam ennek mi lehet az oka. Elhúztam a függönyt, de kint sötét volt. Csak az utca kis részét lehetett látni, amit az utcai lámpák gyér fénye megvilágított.
Hirtelen léptek zajára lettem figyelmes. Gyorsan behúztam a függönyt, és a takaróm mögé bújtam.
Általában nem vagyok félős típus, de ha valaki az éjszaka közepén léptek zaját hallja, akkor már kicsit beijedek.
Kopogtatnak.
Még jobban a fejemre húzom a takarót, és azt akarom, hogy ez egy rossz álom legyen. Megcsípem magam, hogy felébredjek, de semmi. Ez a valóság.
Megint kopogtattak. A függönyön egy árnyék rajzolódott ki, de nem tudtam megmondani kié. Nem akartam oda nézni.
Mi van ha betud jönni a házba? Vagy betöri az ablakot? Meg akar ölni?
Egyáltalán ki lehet az? Nemrég költöztünk ide, szinte senki sem ismer. Talán csak egy gyilkos. Neki nem számít, hogy új vagy régi lakó. A célja, hogy megöljön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése